Sziasztok, már hónapok óta nem írtam, demost írok...azért nem írtam, mert ugyebár van egy másik blgom, és most azt kell behozni: www.kata12.freeblog.hu!!!!!! nézzétek meeeeeeg!!!!!!!!!!!!!!
Nem is ismerem ezeket a fiúkat....na mind1...azért beengedtem őket.
-Akkor...kik is vagytok?-én
-Hát...szóval...kezd te!- mondta asszem Ricsi és ezt Tibinek mondta.
-Szóval.....ö...mi Magyarországra járunk suliba...és van ilyen cserediák program...és mi jöttünk...-az a M...Máté.
-Az nem lehet...mi nem járunk suliba...mi sztárok vagyunk...-én
-Ö...akkor tévedtünk, mind1, akkor megyünk is, hellosztok!-Ricsi
-Dehogy mentek!-én-Ha már itt vagytok...akkor maradjatok egy kicsit...kell a társaság...mégha 3 idióta sráca nyakamon lóg, mostmár 6 lesz...-én mosolyogva
Bejöttek. Nagyon ismerősek voltak, de nem tudtam őket hova tenni.....Leültünk üvegezni.
Máté...
-Akkor...Kata-Máté
-Nem vagyok Kata...Kate a nevem...-én
-De magyarul Kata-mosolygott
-Jah, akkor ok...-én kicsit zavartan
-Szóval...felelsz, vagy mersz?-Máté
-Ö...f...felelek...-én, mivel olyan...szal kicsit úgy féltem, hogy mit csinál...Máté
-Akkor...van pasid?-Máté
-NINCS!-én
Ekkor közelebb jött, és a fülembe súgta:
-És akkor még egy plusz kérdés: Ismersz engem?-Máté
-Gyere!-én, megragadtam a karját, és felráncigáltam a szobámba. A többiek csak bámultak, de végül folytatták a jáékot. Közben fönt:
-Mért kéne, hogy ismerjelek?-én
-Mert...tudtommal magyar vagy ugye?-Máté
Hevesebben kezdett el dobogni a szívem, mert kicsi koromban Magyarországon éltem, de átjöttem ide Németországba.
-Ö...félig...-én
-Árvaházban nőttél fel?-Máté
-I...igen...-én
-Még mindig nem rémlik semmi belőlem...Ricsiből...és Tibiből...?-Máté.
-Te vagy az????-jöttem rá.
-Igen, én vagyok. És Ricsi, meg Tibi...-Máté mosolyogva.Jött a nagy ölelés, puszik, aztán lementünk.
-Hé, srácok nem alszotok itt? Mint régen?--én a fiúknak
-Szóval Máté segített rájönni kik is vagyunk?-Tibi
-Hát, ja!-én-Annyira hiányoztatok!-és megint mindenkivel nagy ölelés, de sajnos nem aludhattak itt, mert vissza kellett repülniük Magyarországra. Nagyon sajnáltam, de cseréltem mindegyikőjükkel telószámot, címet, és msn-címet. Dan, Matt, és Chris is jól összehaverkodott a srácokkal.Máté sokat változott. Bevallom, most hogy én 16 éves vagyok, ő meg...19 így már el is fogadnám pasimként. Jóll néz ki, és kedves is....jófej is...mi kell még? Hát...nagyon bejön... :). De most nem foglalkozhatok a pasikkal, most ott a banda, és őket nem hagytahom ott, mert ők már az életem része. Pont úgy, mint a banda is. Híres lettem, és nem akarom az egészet elcseszni, csakm mert felmerültek a régi emlékek. De egyben rossz is, mert ők is sokat számítottak az életemben. Nincsenek szüleim, és gyakorlatilag egy senki vagyok. Utáltam a szüleimet is, akik otthagytak, de önmagamat is. Öngyilkos akartam lenni, mert nem ért az egész életem semmit. Egészen addig, amíg Dodó oda nem került mellém. Összebarátkoztunk, és máris ért valamit az életem. Aztán jött Máté, Ricsi, és Tibi. Ők adtad belém életet. Részben nekik köszönhetem, hogy most itt vagyok, és egy rock csillag vagyok... :)- Ilyenekre jó visszagondolni. És eljött a szülinapom....január 5. Most leszek 17 éves.
2006. január 5.
Reggel álmosan keltem ki az ágyból, de nem volt otthon senki...na dejó....szülinapom, de senki se emléxik rá...mind1. Leültem reggelizni, közben a postaládából kihalászott rajondói leveleket bújtam.
Kedves Kate!
Te vagy a legszebb énbekes a világon, és a te bandád a legjobb a világon!!!!!!
puszi, Máté
-Hogy mi van?????-köptem ki a kávémat...Máté...nah neee, már mindenhol?-Rajongói levelek olvasásából mára ennyi bőven elég lesz....kicsit rendet rakok...-határoztam el. Felmentem a srácok szobájába. Hát kupi mindenhol. Eldobott ruhák...tiszta káoszRendet raktam az összes szobában. Már délután 4 óra volt. Hiányoltam a fiúkat. Hogy léehet így megfeletkezni az ÉN szülinapomról?!. Mindegy, ego az van...és EMO is. Egyszercsak megcsörrent a telóm.
-Hallo?- szóltam bele
-Jónapot, ön Chris***, Matt***, és Dan*** hozzátartozója?-kérdezte egy pasas.
-Hát...igen, velük lakom..-én
-Autóbalesetet szenvedtek, és nem élték túl...-mondta a hapek.
-Hogy micsoda?-én már könnyezve
-Jól hallotta, autóbalesetben meghaltak....Nagyon sajnálom...-és lecsapta.
Jól hallottam? Tényleg meghaltak? Dehogy is! Nyilván csak szórakoznak, mert ugye szülinapom van. Felhívtam Chris-t. Nem kapcsolható...Matt, szintén...Dan...kicsöng, köóicsöng...
-Hallo?- szólt bele egy csaj sírva
-Hallo, Kate Miller vagyok...-én zavartan
-Öh...én meg Brittany vagyok...Danbarátnője...-a csaj
-És ö...tudsz a fiúkról valamit? Az előbb egy pasas felhívott, hogy eutóbalesetben meghaltak...-én halkan
-Igen...ez igaz...velük voltam...épp neked akartunk ajándékot venni. A kisbusszal mentünk, és Dan vezetett. Nagyon feldobottak voltak, és őrültködtek. Ebből volt a baj... áthajtottunk a piros lámpán, és nekihajtottunk egy busznak...a fiúk..mind meghaltak, de én most épp kórházban vagyok-mondta sírva
-Jézusom...bemegyek ok?-én
-Jó rendben, és köszi!-a lány
-Szívesen...ez a minimum...-én, és letettem. Rohantam a kórházba
Hamar megtaláltam Brittany szobáját.
-Öh...szia, Britany te vagy ez?-én
-Igen, én vagyok...mondta. Beléptem a kórterembe, és szörnyű látvány fogadott. A lány kezéből csövek álltak ki, szinte mindenhol sebes volt, és a feje is be volt kötve.
-Úr isten...jól vagy?-én
-Igen, már jól vagyok, köszi...-ő
-És mikor jöhetsz ki?-kérdeztem.
-Még nem tudom...-Britany
Nagyon ismerős volt nekem.
-Figyelj találkoztunk mi már?-kérdeztem.
-Hát...nemtudom, de nagyon ismerős vagy nekem...Én magyarországon nőttem fel árvaházban, és eredetileg Dorottya volta nevem, csak átneveztem magam.-Brittany
-Én is...Dodó te vagyaz?-én
-I...IGEN, TE MEG KATA?-ő
-Igen-én.
-Hát már megint...először koncerten...aztán kórházban...-én. Megint nagyölelés.
Eltelt pár nap, teljesen összeomlottam. Egyedül kell végigvinnem a karriert? Úgy látszik....de megcsinálom. Érzem, hogy a fiúk is ezt akarják. Dodóhz, vagy ha úgy tetszik Britany-hoz minden nap bejárok. És már ki is engedték. A szüleihez költözött, mert amúgy még fiatal. 15 éves. Érdekes- a koncerten még egy olyan plázacicának tűnt, most meg komolyabban festett. Dehát az ember változik...
Nem is ismerem ezeket a fiúkat....na mind1...azért beengedtem őket.
-Akkor...kik is vagytok?-én
-Hát...szóval...kezd te!- mondta asszem Ricsi és ezt Tibinek mondta.
-Szóval.....ö...mi Magyarországra járunk suliba...és van ilyen cserediák program...és mi jöttünk...-az a M...Máté.
-Az nem lehet...mi nem járunk suliba...mi sztárok vagyunk...-én
-Ö...akkor tévedtünk, mind1, akkor megyünk is, hellosztok!-Ricsi
-Dehogy mentek!-én-Ha már itt vagytok...akkor maradjatok egy kicsit...kell a társaság...mégha 3 idióta sráca nyakamon lóg, mostmár 6 lesz...-én mosolyogva
Bejöttek. Nagyon ismerősek voltak, de nem tudtam őket hova tenni.....Leültünk üvegezni.
Máté...
-Akkor...Kata-Máté
-Nem vagyok Kata...Kate a nevem...-én
-De magyarul Kata-mosolygott
-Jah, akkor ok...-én kicsit zavartan
-Szóval...felelsz, vagy mersz?-Máté
-Ö...f...felelek...-én, mivel olyan...szal kicsit úgy féltem, hogy mit csinál...Máté
-Akkor...van pasid?-Máté
-NINCS!-én
Ekkor közelebb jött, és a fülembe súgta:
-És akkor még egy plusz kérdés: Ismersz engem?-Máté
-Gyere!-én, megragadtam a karját, és felráncigáltam a szobámba. A többiek csak bámultak, de végül folytatták a jáékot. Közben fönt:
-Mért kéne, hogy ismerjelek?-én
-Mert...tudtommal magyar vagy ugye?-Máté
Hevesebben kezdett el dobogni a szívem, mert kicsi koromban Magyarországon éltem, de átjöttem ide Németországba.
-Ö...félig...-én
-Árvaházban nőttél fel?-Máté
-I...igen...-én
-Még mindig nem rémlik semmi belőlem...Ricsiből...és Tibiből...?-Máté.
-Te vagy az????-jöttem rá.
-Igen, én vagyok. És Ricsi, meg Tibi...-Máté mosolyogva.Jött a nagy ölelés, puszik, aztán lementünk.
-Hé, srácok nem alszotok itt? Mint régen?--én a fiúknak
-Szóval Máté segített rájönni kik is vagyunk?-Tibi
-Hát, ja!-én-Annyira hiányoztatok!-és megint mindenkivel nagy ölelés, de sajnos nem aludhattak itt, mert vissza kellett repülniük Magyarországra. Nagyon sajnáltam, de cseréltem mindegyikőjükkel telószámot, címet, és msn-címet. Dan, Matt, és Chris is jól összehaverkodott a srácokkal.Máté sokat változott. Bevallom, most hogy én 16 éves vagyok, ő meg...19 így már el is fogadnám pasimként. Jóll néz ki, és kedves is....jófej is...mi kell még? Hát...nagyon bejön... :). De most nem foglalkozhatok a pasikkal, most ott a banda, és őket nem hagytahom ott, mert ők már az életem része. Pont úgy, mint a banda is. Híres lettem, és nem akarom az egészet elcseszni, csakm mert felmerültek a régi emlékek. De egyben rossz is, mert ők is sokat számítottak az életemben. Nincsenek szüleim, és gyakorlatilag egy senki vagyok. Utáltam a szüleimet is, akik otthagytak, de önmagamat is. Öngyilkos akartam lenni, mert nem ért az egész életem semmit. Egészen addig, amíg Dodó oda nem került mellém. Összebarátkoztunk, és máris ért valamit az életem. Aztán jött Máté, Ricsi, és Tibi. Ők adtad belém életet. Részben nekik köszönhetem, hogy most itt vagyok, és egy rock csillag vagyok... :)- Ilyenekre jó visszagondolni. És eljött a szülinapom....január 5. Most leszek 17 éves.
2006. január 5.
Reggel álmosan keltem ki az ágyból, de nem volt otthon senki...na dejó....szülinapom, de senki se emléxik rá...mind1. Leültem reggelizni, közben a postaládából kihalászott rajondói leveleket bújtam.
Kedves Kate!
Te vagy a legszebb énbekes a világon, és a te bandád a legjobb a világon!!!!!!
puszi, Máté
-Hogy mi van?????-köptem ki a kávémat...Máté...nah neee, már mindenhol?-Rajongói levelek olvasásából mára ennyi bőven elég lesz....kicsit rendet rakok...-határoztam el. Felmentem a srácok szobájába. Hát kupi mindenhol. Eldobott ruhák...tiszta káoszRendet raktam az összes szobában. Már délután 4 óra volt. Hiányoltam a fiúkat. Hogy léehet így megfeletkezni az ÉN szülinapomról?!. Mindegy, ego az van...és EMO is. Egyszercsak megcsörrent a telóm.
-Hallo?- szóltam bele
-Jónapot, ön Chris***, Matt***, és Dan*** hozzátartozója?-kérdezte egy pasas.
-Hát...igen, velük lakom..-én
-Autóbalesetet szenvedtek, és nem élték túl...-mondta a hapek.
-Hogy micsoda?-én már könnyezve
-Jól hallotta, autóbalesetben meghaltak....Nagyon sajnálom...-és lecsapta.
Jól hallottam? Tényleg meghaltak? Dehogy is! Nyilván csak szórakoznak, mert ugye szülinapom van. Felhívtam Chris-t. Nem kapcsolható...Matt, szintén...Dan...kicsöng, köóicsöng...
-Hallo?- szólt bele egy csaj sírva
-Hallo, Kate Miller vagyok...-én zavartan
-Öh...én meg Brittany vagyok...Danbarátnője...-a csaj
-És ö...tudsz a fiúkról valamit? Az előbb egy pasas felhívott, hogy eutóbalesetben meghaltak...-én halkan
-Igen...ez igaz...velük voltam...épp neked akartunk ajándékot venni. A kisbusszal mentünk, és Dan vezetett. Nagyon feldobottak voltak, és őrültködtek. Ebből volt a baj... áthajtottunk a piros lámpán, és nekihajtottunk egy busznak...a fiúk..mind meghaltak, de én most épp kórházban vagyok-mondta sírva
-Jézusom...bemegyek ok?-én
-Jó rendben, és köszi!-a lány
-Szívesen...ez a minimum...-én, és letettem. Rohantam a kórházba
Hamar megtaláltam Brittany szobáját.
-Öh...szia, Britany te vagy ez?-én
-Igen, én vagyok...mondta. Beléptem a kórterembe, és szörnyű látvány fogadott. A lány kezéből csövek álltak ki, szinte mindenhol sebes volt, és a feje is be volt kötve.
-Úr isten...jól vagy?-én
-Igen, már jól vagyok, köszi...-ő
-És mikor jöhetsz ki?-kérdeztem.
-Még nem tudom...-Britany
Nagyon ismerős volt nekem.
-Figyelj találkoztunk mi már?-kérdeztem.
-Hát...nemtudom, de nagyon ismerős vagy nekem...Én magyarországon nőttem fel árvaházban, és eredetileg Dorottya volta nevem, csak átneveztem magam.-Brittany
-Én is...Dodó te vagyaz?-én
-I...IGEN, TE MEG KATA?-ő
-Igen-én.
-Hát már megint...először koncerten...aztán kórházban...-én. Megint nagyölelés.
Eltelt pár nap, teljesen összeomlottam. Egyedül kell végigvinnem a karriert? Úgy látszik....de megcsinálom. Érzem, hogy a fiúk is ezt akarják. Dodóhz, vagy ha úgy tetszik Britany-hoz minden nap bejárok. És már ki is engedték. A szüleihez költözött, mert amúgy még fiatal. 15 éves. Érdekes- a koncerten még egy olyan plázacicának tűnt, most meg komolyabban festett. Dehát az ember változik...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.